Az én krémem

#ENKREMEM

#ENKREMEM

Vigyázz, allergén! Csak óvatosan!

2018. március 19. - enkremem

A natúr összetevők között is vannak olyanok, amelyek erősen allergizálnak. Igen hosszú a lista, és az egyes kozmetikumok címkéin kötelező is feltüntetni ezeket.

Attól mert valami allergizál, még nagyon jó és hatását tekintve igen kivételes is lehet, de az autoimmun betegséggel küzdőknek, illetve az érzékenyebb bőrűeknek érdemes odafigyelni erre és használat előtt egy kis bőrpróbát végezni.

Jellemző módon az illóolajak váltanak ki heves bőrreakciót, így például az ekcémára, pszoriázisra, seborrheára hajlamosaknak semmiképpen nem érdemes illóolajjal illatosított kozmetikumot vásárolni. Rengetegféleképpen lehet még kellemes illatú egy termék, nem beszélve arról, hogy a gyógynövények aromája is mámorító, csak meg kell érni rá, ugyanúgy mint számos gasztro csodára.

Ebben a blog bejegyzésben három illóolajra térek ki, mert ez a három nagyon kedvelt, divatos és ezért gyakran eleve ismertetőjele az egyes termékeknek, mégis kevesen tudják, hogy a legallergizálóbb komponensek közé tartoznak.

Tehát mielőtt a komplett kozmetikumot használod, akár egy pici aroma formájában vásárold meg magát az illóolajat és végezz egy bőrpróbát a csuklódon!

Argán olaj

Az argán olaj egy bőröregedésgátló, erős antioxidáns tartalmú, tápláló, bőrfeszesítő, bőrpuhító és regeneráló olaj. Nem véletlen, hogy az arckrémektől a hajpakolásig mindenben élvezni szeretnénk kimagasló hatásait, különösen, ha mindezek mellé még fiatalodni is szeretnénk. De vigyázz vele! Nehogy kiüssön!

Fahéj illóolaj

A fahéj a fantasztikus illataromáján túl egy igen erős fertőtlenítő, vírus és gombaölő, amely keringésfokozó hatással is bír. Egy csoda, amit a bőrrel tesz, abban az esetben, ha nem vagy rá allergiás. Gyorsan hat, így az allergiás reakció is igen hamar bekövetkezik. Ekcémásoknak kifejezetten kötelező a bőrpróba, mert szinte minden esetben allergiásak rá! Kisbabáknál, gyermekeknél pedig nem szabad használni! Ellenben jó afrodiziákum, így ha a bőrpróbán meg is bukik, még a párologtatóba téve van benne felhasználási potenciál… ;)

Levendula illóolaj

A levendula bőrnyugtató, sejtmegújító, hegesítő, idegnyugtató, görcsoldó hatásáról ma már talán nem is kell részletesebben szólni. Az ekcémás, pszoriázisos, aknés bőrre is jótékony hatása van, amennyiben a felhasználó nem allergiás rá! Kisebesedett felületre a lehetséges csípő, égő reakció okán nem tenném. Éppen ezért, ha nem tudsz ellenállni a levendula illóolaj csábításának, előbb a bőröd nyugalmi időszakában teszteld magadon, akár egy kis kézkrémbe egy-két cseppet csepegtetve.

Jó ha tudod!

Számos kozmetikum bizonyos összetevőjének nevével hirdeti magát. pl. XY argán olajos arcszérum

De figyeld meg jól az egyéb összetevőket is, valamint azt is, milyen mennyiségben tartalmazza a nevezett komponenst a termék! Könnyen átverve érezheted magad, ha csak 0,1%-ban van benne az a tényező, amire a megvételekor ráharapsz.

Válassz teljesen tiszta, organikus összetevőkből álló kozmetikumokat, amelyben valóban az, vagy azok a komponensek dominálnak, amelyeknek a hatását élveznéd!

Ha nagyon érzékeny a bőröd, kerüld az illóolajos termékeket!

Az ALMADERMA krém a benne található gyógynövényeken, shea vajon, méhviaszon, kókusz olajon, olíva olajon és E-vitaminon kívül semmi mást nem tartalmaz! A gyógynövények magas arányban dominánsan, egymást kiegészítve elegyülnek a krémben. Éppen ezért képes a problémás, makacsul viszkető, sokszor gyulladt, száraz, elfertőződésre hajlamos bőrön 3-5 napos használat után már látványos eredményt elérni.

Gyere, és ide kattintva ismerd meg az ALMADERMA krémet, valamint a hozzá kapcsolódó sikertörténeteket!

 7278.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://enkremem.blog.hu/api/trackback/id/tr2613735834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása